Mikor megtudtam, hogy menni fogsz előszőr kételkedtem hogy persze persze majd valamikor mész. Nem degradálóan, csak egyszerűen nem volt kézzelfogható. Bár ezt lehet hogy mondtam is neked reggel amikor indultál.
Szóval sok minden történt az első mondattól ezidáig. Talán 3-4 hónap is eltelt. Sok mindenen mentünk keresztül, de minden egyre erősebb és jobb lett. Ez az érzésem. Nem gondoltam volna de így lett.
Eljött a mai nap. Húúúú. Nehéz volt felkelni, nem is akartam. Nem akartam szembesülni a ténnyel hogy elmész.
Az esti kis feszültség után, a nyomtatós kerülővel, tökéletes volt. Éreztem amit eddig is, hogy azt akarom hogy mindig mellettem legyél.
A búcsúzkodásról nem is akarok sokat írni, mert az itt van velünk.
A taxiban visszafelé a reptérről, már nem tudtam tartani magam. Akkor éreztem igazán hogy tényleg elmentél.
Beszéltünk is róla hogy miért ez nagy érzelem. Nem tudom, talán kicsit mind a ketten érezzük hogy ilyen még nem volt és hogy bármi történhet. Mind a ketten tudjuk hogy lehet ez egy forduló pont és félünk egy kicsit attól hogy mi lesz.
Engem talán megerősít a megérzéseimben:)
A nap további részében semmi különös nem történt. Pönyekkel elmentünk a beerbier nevű helyre és jött Anikó is meg Suzy. Egész jó volt, de valami azért nem volt rendben:)
Sajnálom mert nagyon úgy néz ki hogy nem kapod meg az üzeneteimet. De sebaj, majd ha internet közelébe kerülsz vagy visszaérsz akkor jön majd a meglepi és sokat is olvashatsz.
